Mila Kunis soha nem volt olyan büszke arra, hogy ukrán, mint most
A színésznő a férjével, Ashton Kutcherrel közösen indított gyűjtést az ukrajnaiaknak.
A színésznő a férjével, Ashton Kutcherrel közösen indított gyűjtést az ukrajnaiaknak.
Vannak bűnök, amiket nem lehet válasz nélkül hagyni – mondta a Népszavának adott interjúban Ljubov Nepop, Ukrajna budapesti nagykövete, aki szerint sokkal kisebb ár ma Ukrajnát megsegíteni fegyverekkel és felszereléssel, mint megvárni, hogy az oroszok elérjék Magyarország határait. Azt is mondta, hogy semmilyen rezsicsökkentés nem igazolhatja ártatlan gyerekek halálát.
Ha menekülteket fogadunk be, a fizikai segítségen túl felmerül a lelki támogatás kérdése is. Készüljünk fel: nem csak nekik, magunknak is. Füredi Éva, a Psziché Műhely krízisintervencióval foglalkozó mentálhigiénés szakembere válaszolt a kérdéseinkre.
Az amerikai külügyminiszter a BBC-nek ugyanakkor elismerte, nem tudja megmondani, meddig tarthat a konfliktus.
Lindsey Graham dél-karolinai szenátor szerint egy Putyin elleni merénylet „nagy szolgálatot tenne az országnak – és a világnak”.
A festést nagyjából egy órán belül el is távolították a konzulátus előtti járdáról.
Olyan cégekről van szó, amelyeknek az oroszországi kitettségük miatt át kell strukturálniuk tevékenységüket.
A miniszterelnök nem nagyon szokott hosszasan posztolni a Facebookra, de most megtette.
Négyszázezer hacker csatlakozhatott ahhoz az akcióhoz, amely Ukrajnáért zajlik, a kibertérben.
A hatalom legalább annyira áthuzalozza az agyat, mint bármelyik drog, és ha az idegtudományok felől közelítünk a mostani eseményekhez, akkor nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy Vlagyimir Putyin veszélyes mentális állapotba került. Egy diktátor lélektana robbanásveszélyes elegyet alkot, legyen szó a kiválasztottság érzéséről, a nagyra nőtt egóval járó sebezhetőségről, vagy épp arról a kockázatról, amikor egy vezető nem képes megkülönböztetni a saját és az országa érdekeit.
A tekintélyes adathalmazban az Ukrajnában harcoló orosz csapatok katonáinak neve és szolgálati helye is megtalálható.
A második ilyen egyeztetés csütörtökön zajlott, de túl sok eredményt nem hozott.
A mozdonyvezetők március 10-re hirdettek demonstrációt.
A Vodafone után a Telekom és a Yettel is megerősítette hálózati kapacitásait az ukrán határ mentén. Mi több: a két szolgáltatótól a hazánkba érkező menekültek pedig telefonkészüléket és SIM-kártyát kapnak.
2019-ben engedtek az orosz nyomásnak és Putyin országához csatolták a Krím félszigetet – legalábbis a térképen. Ez ma már nem így van.
A Windows-gyártó mindemellett segítséget ad Ukrajnának, hogy védekezni tudjon a kibertámadásokkal szemben.
„Ez embertelen. Ez a nemzetközi jog megsértése” – hangoztatta a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg.
Sem a tévében, sem az interneten nem lehet majd nézni ezután a Russia Today (RT) és a Sputnik adásait Magyarországon.
Egyre több netes csaló próbálja meg kihasználni az emberek segítőkészségét. Az ESET szakemberei most megneveztek néhány szájtot, amit mindenképpen kerüljünk el, ha adakozni szeretnénk Ukrajnának.
Ukrajna lerohanása elidegenítette Putyintól a szövetségeseit is. A leghűségesebb ministránsai is elítélték, Milos Zeman cseh elnöktől Orbán Viktor magyar miniszterelnökig. S ami még fontosabb, zavaros kirohanásai és döntései megingatták az oroszok bizalmát. Vélemény.